Webtartalom-megjelenítő [Webtown]

Kínai részvény eszközalap felfüggesztése

A Kínai részvény eszközalapjaink mögöttes alapja az NN (L) Greater China Equity alap. A mögöttes alap kibocsátója, az NN (L) SICAV 2016. augusztus 2-án kiadott döntése szerint a mögöttes befektetési alap nem fogad be befektetési jegy forgalmazására vonatkozó új rendelkezéseket, mivel a Nida nevű tájfun okozta pusztítás következtében átmenetileg szünetel a kereskedés a hongkongi tőzsdén.

Ez azt jelenti, hogy az NN Biztosító Zrt. a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (Bit.) 127.§ (1) bekezdése alapján mind a forintos, mind az eurós Kínai részvény eszközalapjait felfüggeszti 2016. augusztus 2. értékelési napra (a továbbiakban: az eszközalap-felfüggesztés kezdő időpontja) visszamenő hatállyal, amely értékelési napot megelőzően az utolsó alkalommal megállapítható volt az eszközalapok nettó eszközértéke.

Az eszközalapok kockázati besorolása a felfüggesztés következtében nem változik.

A felfüggesztett eszközalapokat érintő alapkezelési díj a felfüggesztés időtartama alatt nem kerül érvényesítésre.

Amennyiben a felfüggesztés időtartama meghaladja a 30 napot, az NN Biztosító a további intézkedésekről az "A" és "B" jelű Eszközalap-tájékoztatóban meghatározottak szerint értesíti az ügyfeleket.

Az NN Biztosító a Kínai részvény eszközalapjai felfüggesztését haladéktalanul megszünteti és a www.nn.hu honlapon tájékoztatja ügyfeleit, amennyiben a megszüntetésre okot adó körülmények már nem állnak fenn.

Kérjük, kövesse figyelemmel a Kínai részvény eszközalapok felfüggesztésével kapcsolatos közleményeinket a www.nn.hu honlapon.

Tájékoztató a Kínai részvény eszközalapok felfüggesztésének következményeiről

Az eszközalapok felfüggesztésének tartama alatt - a biztosítási díj felfüggesztett eszközalapokból való átirányítása kivételével - a felfüggesztett eszközalapokat érintő rendelkezések (így különösen átváltás, rendszeres pénzkivonás, részleges visszavásárlás) nem teljesíthetőek. Ezt azt jelenti, hogy azon Kínai részvény eszközalapokat érintő rendelkezéseket, amelyeket a 2016. augusztus 2. napjára vonatkozó árfolyam felhasználásával számolnánk el, nincs lehetőség teljesíteni.

Amennyiben a befizetett díjat a szerződés, illetve a szerződő rendelkezése alapján az NN Biztosítónak a felfüggesztett eszközalapokba kellene befektetnie, a NN Biztosító - a szerződő ettől eltérő átirányítási rendelkezése hiányában - a díjat elkülönítetten tartja nyilván.

Az eszközalap felfüggesztésének tartama alatt a szerződésben meghatározott időpont elérése (lejárat) mint biztosítási esemény bekövetkezése vagy a szerződés teljes visszavásárlása esetében a NN Biztosító a szerződő számlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalapok befektetési egységeinek figyelmen kívül hagyásával állapítja meg. A Biztosító a fenti esetekben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő 15 napon belül köteles a Szerződés számláján a felfüggesztett eszközalapok befektetési egységeiből nyilvántartott befektetési egységeknek az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő első ismert árfolyamán számított aktuális értékét vagy ugyanezen az árfolyamon a visszavásárlásra vonatkozó szerződéses rendelkezések szerinti összeget kifizetni.

Az NN Biztosító haláleseti (kockázati) szolgáltatása teljesítését az eszközalapok felfüggesztése annyiban érinti, hogy az NN Biztosító a szerződő számlája aktuális egyenlegének értékét a felfüggesztett eszközalapok befektetési egységeinek vonatkozásában az eszközalap-felfüggesztést megelőző utolsó ismert árfolyama alapján határozza meg, és a biztosítási szerződés szerinti kifizetési kötelezettségét az NN Biztosító az eszközalapok felfüggesztésének tartama alatt is a fentiek alapján meghatározott értékben teljesíti, a felfüggesztett eszközalapok befektetési egységei tekintetében teljesítendő szolgáltatásrész vonatkozásában azonban biztosítottanként legfeljebb 30 millió forint összeghatárig. Az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő 15 napon belül az eszközalap-felfüggesztés megszüntetését követő első ismert árfolyamon az NN Biztosító a felfüggesztett eszközalapok befektetési egységei tekintetében teljesítendő haláleseti (kockázati) szolgáltatásrészt újra megállapítja, és amennyiben ez meghaladja a korábban erre kifizetett összeget, akkor a különbözetet utólag kifizeti.

Amennyiben az eszközalap-felfüggesztés megszüntetésekor az eszközalapok nettó eszközértéke, illetve ezzel együtt a befektetési egységeknek az árfolyama továbbra sem állapítható meg azért, mert az eszközalapok eszközei részben vagy egészben illikvid eszközök, akkor az NN Biztosító az eszközalapokat megszünteti, és a szerződőkkel - a megszüntetéskori aktuális piaci helyzet alapul vételével - újra elszámol.

Az eszközalap-felfüggesztés a szerződő fél díjfizetési kötelezettségét és a biztosító szolgáltatási kötelezettségét - az itt meghatározott rendelkezéseket figyelembe véve - nem szünteti meg.


 
Ossza meg az ismerőseivel is
Kövessen minket a facebook-on is
NN