Beszáll a nem-élet üzletágba az NN Biztosító

Nem-életági termékei elindításával új tevékenységet indít Magyarországon az életbiztosításban 22 éve piacvezető NN Biztosító - jelentette be Sztanó Imre elnök-vezérigazgató. Két év leforgása alatt három termékcsaládot vezet be a hitelfedezeti, lakás- és utasbiztosítás terén a társaság, meghatározó szerepet szánva az úttörő és ügyfélélményt erősítő digitális újításoknak.

A biztosító a kedvező piaci körülmények miatt döntött az üzletág aktivizálása mellett. A tavalyi 7,1 százalékos növekedés után 2019 harmadik negyedévében 11 százalékkal bővült a szektor díjbevétele az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül is a nem-életbiztosítási ágazat játszotta a főszerepet, amely több mint négyszer olyan gyorsan (17,1%) nőtt 2019-ben, mint az életoldal (3,8%).

"Szeretnénk még intenzívebben jelen lenni a családok életében, támogatni pénzügyi biztonságukat, ebben pedig fontos mérföldkő a termékpalettánk mostani kibővítése. Ehhez most kiváló momentumot kínál számunkra a nem-élet piac, ezt a lehetőséget megragadva az ügyfélközpontúságra és digitalizációra építve alakítjuk ki az új termékeinket" - mondta ki Sztanó Imre, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Az NN Biztosító két év alatt három új termékcsaládot dob piacra. Elsőként egy hitelfedezeti és jövedelempótló biztosítást tervez elindítani, amelyet banki partnereken keresztül értékesítene a biztosító. Ezen a piacon az MNB szeptember végi statisztikáiban 15,1 százalékkal magasabb szerződésszám állt a nem-élet üzletágban az egy évvel korábbiakhoz képest, és ennek a pozitív trendnek a további bővülésére lehet számítani a közeljövőben is.

Ezt követően 2020 második félében startolhat az NN lakásbiztosítási termékcsaládja, amely esetében a banki partnerek mellett az online csatornákra és saját értékesítési hálózatára támaszkodna a társaság. Ezen a téren jelentős hatása lehet az MNB által november 20-án bejelentett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításnak (MFO). A kezdeményezés ugyanis a könnyebben összehasonlítható, magas szolgáltatási színvonalú lakásbiztosítási termékek terjedését hivatott elősegíteni. Az MFO ezzel nagyban megkönnyítheti az ügyfelek tájékozódását és választását. Az NN előzetes felméréséből* ehhez kapcsolódóan kiderült, hogy az otthonbiztosítással rendelkezők 39,5 százaléka figyeli folyamatosan az elérhető lehetőségeket, 20 százalékuk tervez a közeljövőben lakásbiztosítót váltani, és szívesen fizetnének akár magasabb díjat is, ha számukra valóban releváns elemekkel bővíthetik az alapcsomagjukat.

Végül a tervek szerint 2021-ben indul el az NN utasbiztosítása. Ezen a piacon szintén jelentős növekedés várható, hiszen a lakosság erősödő utazási kedvének köszönhetően 2019 harmadik negyedévében is 13,7 százalékkal nőtt a díjbevétel ezen a területen az előző év azonos időszakához képest.

"Szeretnénk markánsan újat hozni a nem-életágban az ügyfélcentrikusság, az ügyfélélmény és a digitális megoldások terén, ahogy életbiztosítási piacvezetőként az eddigiekben is sikerrel vezettünk be hazai és nemzetközi téren egyaránt kuriózumnak számító fejlesztéseket. Ezek tapasztalatai sokat fognak segíteni a nem-élet termékeink kialakításánál is" - emelte ki Sztanó Imre.

A szakember hozzátette, a vadonatúj termékek mellett nagy előnyt jelent majd számukra, hogy már a kezdetektől ügyfélélmény-centrikusan építik fel az új tevékenységhez szükséges rendszereket, nem pedig korábbi struktúrák átalakításával kell optimalizálniuk a működést.

Az nem-élet üzletág elindítását a tervek szerint Michal Hucal, az NN Biztosító leendő vezérigazgatója fogja vezetni: Sztanó Imre az NN Csoport leendő nemzetközi digitalizációs igazgatójaként (Chief Digital Officer) továbbra is támogatni fogja a magyarországi leányvállalat újabb digitális megoldásainak és partnerségeinek kidolgozását.

* A reprezentatív felmérést az Ipsos közvélemény-kutató cég készítette az NN Biztosító számára a 18-59 éves, lakásbiztosítással rendelkező internetezők körében 2018 novemberében.

Ossza meg az ismerőseivel is
Kövessen minket a facebook-on is
NN
sajtoszoba_img_sarvarimarcell.png

Sárvári Marcell

Vállalati kommunikációs menedzser

sarvari.marcell@nn.hu

Videóink

Tekintse meg videócsatornánkat!

Youtube

Képek

Itt tölthet le képeket az NN Group életéről.

Flickr