A megtakarításokban is erősödik az „euroizáció”
Magyarországon egyelőre elhanyagolható azok aránya, akik euróban kapják a jövedelmüket, de így is egyre többen érdeklődnek az euróalapú megtakarítások iránt –derült ki az NN Biztosító friss, reprezentatív kutatásából. A forint 2022-ben tapasztalt gyengülése nagyban felerősítette az „euroizációt”, már a megkérdezettek 60%-a mondta, hogy nyugodtabb lenne, ha inkább euróban tarthatná a megtakarí-tásait, és majdnem ugyanennyien, hogy inkább euróban kapnák a fizetésüket vagy nyugdíjukat. Az euróalapú befektetés így már nem csak a vagyonosabbak körében jellemző, hanem egyre elterjedtebb jelenséggé válik hazánkban.
Az NN Biztosító kutatásából* kiderült, a legtöbb magyar reagált valamilyen módon a változó gazdasági helyzetre, a forint 2022-ben tapasztalt gyengülésére és az erősödő inflációra. A leggyakoribb válaszreakció a költések visszafogása, de a hosszú távú megtakarítások is szerepelnek a válságkezelési megoldások toplistáján. Egyértelmű trend emellett az „euroizáció” előretörése is.
Az euroizáció az a jelenség, amikor egy ország lakói spontán módon kezdik használni az eurót a mindennapokban, annak ellenére, hogy nem az a hivatalos fizetőeszköz az adott országban. Magyarországon is egyre több hír lát napvilágot arról, hogy a bútoroktól a műszaki cikkeken át egészen a mindennapi használati tárgyakig euróban tüntetik fel az árakat a forgalmazók, hogy így biztosítsák magukat a forint árfolyamkockázatai ellen. Az euroizáció egyik legmarkánsabb megjelenési formáját pedig ma már a megtakarítások, befektetések jelentik.
A megkérdezettek 60%-a mondta az NN Biztosító kutatásában, hogy sokkal vagy valamelyest nyugodtabb lenne, ha euróban tarthatná a megtakarításait. Majdnem ugyanennyien, 58% gondolná stabilabbnak a pénzügyeit, ha euróban kaphatná a fizetését vagy a nyugdíját. Mindehhez hozzátartozik, hogy ma még elhanyagolható azok aránya, akik euróban kapják jövedelmüket. Vagyis még az átváltási költségek mellett is az eurót preferálja a résztvevők többsége.
„A mai turbulens környezetben abszolút érthető, hogy a stabilitást és kiszámíthatóságot keresik az ügyfelek, látva a forintárfolyam erőteljes pozitív és negatív kilengéseit. Az NN Biztosítónál saját értékesítésünkben is egyértelműen megjelenik ez a trend: 2022-ben az új szerződések állománydíjának már több mint 40%-át tette ki az eurós termékkör. Az év vége felé ráadásul látványosan erősödött az euróalapú értékesítés ará-nya: 2022 utolsó két hónapjában már az új üzletek több mint felét jelentette" – mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.
A jelenség oka lehet, hogy mind többen szeretnék megvédeni megtakarításaikat a forint esetleges további árfolyamkilengései esetére. Az életbiztosítások esetében a devizában (jellemzően euróban) történő be-fektetés is lehetőséget ad erre. Ha eurós befektetési egységekhez kötött terméket választunk, akkor jel-lemzően az eszközalapok mögöttes alapjaiban forintos befektetések nem is érhetők el az adott termék mögött, azonban még a forintos befektetési egységhez kötött életbiztosítások esetén is többségben van-nak a devizában nyilvántartott mögöttes alapba befektető eszközalapok. Az Ügyfeleknek inkább azt ér-demes ilyenkor mérlegelnie, hogy a fizetendő díjat forintban – forintos bevételek esetén ez a kiszámítha-tóbb és nincs átváltási költség-, vagy euróban szeretné fizetni. A megfelelő, devizában nyilvántartott mö-göttes alapba befektető eszközlapok kiválasztásával így mind a forintos, mind az eurós termék megoldás lehet azoknak, akik további forintgyengüléstől tartanak.
„Kiemelkedő érdeklődést tapasztaltunk például a 100% tőkegaranciát nyújtó Kronosz euróalapú befektetési egységekhez kötött rendszeres díjas termékünk iránt. Itt éppen a stabilitás érdekében vezettük be a tőkega-ranciát ügyfeleinknek, ami a kisebb vagyonú családoknak különösen fontos értékajánlat. Egyébként is meg-figyelhető trend, hogy az euróalapú befektetések már nem csak a vagyonosabb, hanem egyre szélesebb rétegek körében is kezd elterjedni Magyarországon” – tette hozzá Holló Bence.
Az NN Biztosítónál elérhető olyan befektetési egységekhez kötött eurós életbiztosítás, ami 100 százalékos tőkegaranciát nyújt az alapbiztosításra befizetett rendszeres díjakra lejáratkor vagy halálesetkor, még kedvezőtlen piaci tendenciák esetén is. A megtakarítást euróban tartják nyilván, és így is fizetik ki. Segítsé-gével az ügyfelek a megtakarítási céljaiknak, kockázatviselési hajlandóságuknak és kockázatvállalási képes-ségüknek, valamint a megtakarítás tervezett időtávjának megfelelően helyezhetik el pénzüket az NN Bizto-sító eszközalapjaiban.
* Az NN Biztosító megbízásából a Micra Market Research által 2022. november második felében végzett reprezentatív kutatás, amely a magyarországi 18-65 éves internet használókat nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely és régió szerint reprezentálja. A kutatásban 1000 válaszadó vett részt.