NN Ultrabalaton – Tízből nyolcan egészségesebb életmódra váltottak

A mozgásszegény életmód jelenti napjaink egyik legnagyobb egészségügyi kockázatát WHO szerint, éppen ezért különösen fontosak a longevity szempontjából azok a kezdeményezések, amelyek mozgásra ösztönzik a társadalmat. Az NN Ultrabalaton résztvevőinek például 80 százaléka váltott egészségtudatosabb életmódra az esemény hatására – derül ki az NN Biztosító kutatásából. A futás és az NNUB azonban a fizikai egészség mellett a mentális jóllét és a társas kapcsolatok terén is pozitív változásokat hozott a válaszadók életébe, ami rávilágít, milyen egyéni és össztársadalmi értéket hordoznak ezek a rendezvények. 

Idén immár 20. alkalommal rendezték meg Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, ahol több mint 35 ezer induló állt rajthoz. Ezzel újabb létszámrekord dőlt meg a verseny történetében, ráadásul mindössze 2 perc alatt telt be a nevezési keret. Az esemény névadó szponzoraként az NN Biztosító évek óta vizsgálja a futással kapcsolatos attitűdöket. Ez alapján egyértelműen látszik, hogy a futók jelentős része a longevity-t szem előtt tartva űzi rendszeresen ezt a sportot, mivel a fizikai és mentális egészség mellett a társas kapcsolatokban is érzik pozitív hatásait. 

A futás, mint össztársadalmi befektetés

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya szerint az inaktív életmód az egyik legfőbb egészségkockázati tényező napjainkban, amely akár 20-30 százalékkal is megnövelheti halálozási rizikót. Mindennek pedig össztársadalmi szinten is forintosítható következményei vannak: a WHO előrejelzése szerint 2020 és 2030 között világszerte közel 500 millió új, megelőzhető, nem fertőző megbetegedés alakul ki a mozgásszegény életmód következtében, amelyek kezelési költségei évente körülbelül 27 milliárd dollárra rúgnak.

A szervezet becslése alapján évente mintegy 4-5 millió haláleset elkerülhető lenne kellően aktív életmóddal, miközben ajánlásuk szerint akár már heti 150-300 perc mérsékelt, vagy 75-150 perc aktív testmozgással is nagyban csökkenthetjük a kockázatokat. A rendszeres fizikai aktivitás ugyanis kulcsszerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések megelőzésében, sőt a mentális egészség megőrzéséhez, a jobb közérzethez és az életminőség javításához is jelentősen hozzájárul.

A rendszeres testmozgásnak pedig az egyik legegyszerűbben végezhető formája a futás. Egy nagylétszámos kutatás szerint például a futóknál 30 százalékkal alacsonyabb a halálozási kockázat, míg más szakértők becslése szerint a szabadidős futók átlagban 3 évvel tovább élnek, mint nem aktív társaik. Ráadásul ehhez nem kell minden héten lefutni a maratont: a kutatás adatai szerint ehhez elég már heti 51 perc, vagy kevesebb mint 10 kilométer futás, kényelmes tempóban. 

Nem véletlen tehát, hogy a közösségi futóversenyek nemcsak sportértékük, hanem társadalmi és szemléletformáló hatásuk miatt is fontos kezdeményezések. Az NN Biztosító által az NN Ultrabalaton apropóján végzett kutatásban minden második válaszadó (51%) mondta azt, hogy az első NNUB-ja óta többet sportol, mint azelőtt. De még ennél is nagyobb részük, 80 százalék ért egyet abban, hogy az NN Ultrabalatonon való részvétel hatására egészségtudatosabban folytassa az életét. 

„Az NN Ultrabalaton jóval több mint egy futóverseny. Ezen az ikonikus rendezvényen a profiktól a teljesen amatőrökig vesznek részt, sokan olyanok is, akik korábban semmilyen szinten nem sportoltak, de az NNUB atmoszférája és a közösség elég motivációt adott nekik, hogy csatlakozzanak egy csapathoz. Ez számunkra is egy misszió, hiszen azzal, hogy évente több tízezer embert tudunk így megmozgatni és remélhetőleg hosszabb távra is elkötelezni az aktív életmód mellett, növeljük az egészségtudatosságot, ami önmagában is társadalmi érték” – fogalmazott Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Lelki feltöltődés, közösségi erő 

A futás azonban a fizikális előnyök mellett sokak számára lelki szükséglet is: olyan sportág, amely egyszerre segíti az egészségmegőrzést és támogatja a lelki egyensúly megtalálását. A megkérdezettek közel fele (48%) mondta, hogy stresszoldás és kikapcsolódás végett fut, és minden negyedik egyenesen valamilyen mentális probléma (például depresszió) leküzdése reményében vagy a plusz energiák levezetése, a túlfeszítettség enyhítése céljából rója a kilométereket. 

Emellett a futás az önbizalom erősítésével segíthet a kívülállóság érzésének oldásában is: a válaszadók több mint harmada szerint javíthatjuk a hangulatunkat és egyben növelhetjük az önbizalmunkat ezzel a sporttal. Bár nem nevezhető klasszikus csapatsportnak a futás, azonban mégis jelentős közösségformáló ereje van: az NN Ultrabalaton résztvevők közel 70 százaléka ismert meg új embereket a futásnak köszönhetően.  

A szenvedély ára

A futás kapcsán nemcsak a motivációk tekintetében, de az anyagi ráfordítás mértékében is változás figyelhető meg, hiszen mint minden szenvedély, ez is pénzbe kerül. A tavalyi adatokhoz képest az átlagos kiadások inflációt meghaladó mértékben növekedtek: a sportruházatra fordított összeg 35 ezerről 40 ezer forintra, míg a versenyekhez kapcsolódó költések 30 ezerről 38 ezer forintra emelkedtek – derült ki az NN kutatásából. 

*A kutatás 2026. április 26. és május 5. között készült egyrészt kvantitatív, online kérdőíves felmérésként a magyar internetező lakosságot nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint leképező mintán (N=1000), másrészt a 2026-os NN Ultrabalaton résztvevőinek körében önkéntes kérdőíves felmérés keretében (N=2973).

Ossza meg az ismerőseivel is
Kövessen minket a facebook-on is
NN

Sárvári Marcell

Vállalati kommunikációs menedzser

sarvari.marcell@nn.hu
Sárvári Marcell, vállalati kommunikációs menedzser fotója.

Videóink

Tekintse meg videócsatornánkat!

Youtube