A megelőzés fontossága - ezért érdemes mozogniuk a gyereknek
A karnyújtásnyira csalogatóan világító tabletek és mobiltelefonok világában sokszor nehéz mozgásra bírni a gyerekeket, akiket ráadásul az iskolai feladatok is folyamatosan leterhelnek. Mégis fontos rávezetni a fiatalokat - és ezáltal önmagunkat is - arra, hogy a mozgást is érdemes beiktatni a zsúfolt mindennapokba, mert ennek köszönhetően jóval egészségesebb életet élhetünk. Kihívások, problémák, veszélyek és megoldási lehetőségek - következzen egy kisokos mindannyiunknak!
A hétköznapokban az egyik kihívásból a másikba esünk, és ilyenkor óhatatlanul nehéz a rövid távú célok mellett a hosszabb távú jövőt is szem előtt tartani. Csakhogy bármennyire is plusz energiákat igényel, szükséges a mindennapokban tennünk azért, hogy később ne legyenek problémáink. Például a hosszú, egészséges élet egyik fontos pillére a rendszeres mozgás, amelyet a legegyszerűbb már gyermekkorban a mindennapok részévé tenni. Ha pedig szülőként mi is kedvet kapunk hozzá, már sokat teszünk azért, hogy minél tovább erőnk teljében állhassunk a gyermekeink mellett.
Mindent a gyermek fejlődéséért
A szülők bármit megtennének a gyermekükért, az apró-cseprő kívánságaik teljesítésétől kezdve addig, hogy kis túlzással már a bölcső felett a csemete életének nagy eseményeire kezdenek gyűjteni, hogy ne "csak" a szeretetükkel, hanem annak minden kisebb-nagyobb jelével elhalmozhassák.
Magától értetődően illeszkedik a sorba, hogy sokoldalú tudással akarják felvértezni őket az életre. Ez később a taníttatásban is megjelenik, különösen, ha a szülők a saját bőrükön tapasztalták meg a hiányosságokból fakadó hátrányokat.
Vegyünk egy egyszerű példát! Valamelyik szülő olyan iskolába járt, amelyben csak harmadik-negyedik osztálytól lehetett nyelvet tanulni. Később, a gimnáziumba kerülve aztán érezte, hogy micsoda szakadék tátong közte és azok között, akik már az első osztálytól heti öt órában tanulták a nyelvet, netán már az óvodában is ismerkedni kezdtek vele. Érthetően ez a szülő akár plusz nyelvórákra is beíratja a csemetét, mert szeretné, hogy a nyelvtudás birtokában új világ táruljon ki előtte.
Iskolai terheket nyögnek a gyerekek
Igen ám, csakhogy ne felejtsük el, hogy a csemeték szinte egy munkaidőnyi óramennyiséget töltenek az iskolapadokban, és a leterheltség akkor sem csökkent sokat, amikor a koronavírus-járvány miatt otthon kellett tanulniuk. Tanórák sokasága, a kisebbeknek kötelező napközi, idővel érettségi felkészítő, és ezekhez még hozzá sem számoltuk a különböző sport, művészeti vagy tananyagot kiegészítő különórákat.
Csakhogy bármennyire is isszák magukba a tudást a gyerekek, és tűnik olykor lemeríthetetlennek az őket hajtó "elem", szükségük van a gondtalan szabadságra, az elvárások nélküli időszakokra és plusz különórák nélküli délutánokra.
Ez az elfoglaltság azonban nem lehet mindig az elektronikus kütyük villogóan vonzó világa, hiszen ha folyton a számítógép előtt ülnek, akkor olyan problémákkal szembesülhetnek, mint a szülők a home office-ban, legyen szó az ülőéletmóddal járó egészségügyi problémákról, vagy épp az érzékszerveink monitor általi túltelítéséről.
Egészséges egyensúly - de hogyan?
Persze szülőként már-már a tornában használatos keskeny gerendán egyensúlyozunk, hiszen egyrészt feladatunk, hogy terelgessük a gyermeket, fel kell ismerni a tehetségét, és segíteni neki kiteljesedni. Eközben azonban nem szerencsés túlzásba esni, és a saját meg nem valósított álmunkat kivetíteni rájuk, netán figyelmen kívül hagyni a visszajelzéseket, a segélykiáltással felérő jeleket.
Bármennyire is szükségesnek tartjuk a plusz nyelvtanárt, a matekkorrepetálást, a szolfézsórákat, a sakkszakkört, a furulya- vagy a hegedűórát - pláne, ha más családokban is ezt a példát látjuk -, csínján kell bánnunk a terheléssel. Visszaüthet, ha minifelnőttként kezeljük az iskolás gyermeket, a felnőttlét súlyával, nyomásával és akár fájdalmas döntési helyzeteivel. Ráérnek ilyen kihívásokkal szembesülni?
A fejlődésüket nem csupán az elméjük pallérozása szolgálja, hanem az egészségük megóvása is - mert ugyebár ép testben ép lélek.
A sport jelentősége
Miközben az egészséges étkezés jelentősége egyre inkább reflektorfénybe kerül, az alvás fontosságát még mindig kevesen kezelik értékének megfelelően, és a sportolás, a mozgás is háttérbe szorulhat a különórák mellett.
Holott nem csupán élsportolók sokasága, hanem rengeteg cégvezető felnőtt mondja el, hogy milyen sokat adott neki a sport. Megtanulták beosztani az időt, céltudatosan és hatékonyan végezni a feladataikat, küzdeni, nyerni és veszíteni - no meg nem utolsó sorban elkerülik a magyarok nagy részét fenyegető betegségek.
A gyerekeknek sem szükséges élsportolóvá válniuk ahhoz, hogy rengeteget profitáljanak a rendszeres mozgásból.
De miről is beszélünk?
Nem az elrettentés, sokkal inkább a tájékozódás érdekében összeszedtünk néhány olyan betegséget, problémát, amelyet segíthet megelőzni a rendszeres, már a gyermekkorban a mindennapi élet részévé tett sportolás.
A statisztika már csak azért is aggasztó, mert húsz év alatt megháromszorozódott az felnőtt cukorbetegek 100 lakosra jutó száma. S bár a cukorbetegség kockázata a kor előrehaladtával nő, az 1-es típusú, az immunrendszer működésének zavarából fakadó diabétesz már gyermekkorban is felléphet. Ez nem az egészségtelen életmód eredménye, ám a 2-es típusú már sokkal inkább, és a mozgás csökkenti a kialakulásának az esélyét.
2. Tartáshibák
A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán készült tanulmányában nemcsak a tartáshibák definíciójáról - a gerinc görbületei eltérnek a normálistól, ám aktív izomerővel korrigálhatók, mobilisak -, hanem a kiváltó okokról és a megoldásokról is olvashatunk. Ahogyan írják, több probléma is fakadhat abból, ha az iskoláskorú gyermekek mozgásszegény életmódot folytatnak, ám a jó hír, hogy megfelelő mozgással, sportolással korrigálhatóak a tartáshibák.
Persze a plusz kilók fakadhatnak például hormonális problémákból, ám ha a mozgásszegény életmód vagy a helytelen táplálkozás a ludas, akkor cselekedni kell. A sportfoglalkozásokon kívül egyébként a szülők is elől járhatnak a jó példával, végtére is a gyerekeknek sokáig az a természetes, amit az "ősöktől" látnak. Nagyon nem mindegy, hogy ez chipses-cukros üdítőitalos filmnézés vagy hétvégi kirándulás.
4. Csontritkulás
Már fiatalon is gyakoribb törésekben, gyengébb csontokban mutatkozhat meg a következménye annak, ha túlságosan keveset mozgunk. A csontritkulást már gyermekkorban elkezdhetjük megelőzni a rendszeres testmozgással, így jobban elkerülhetőek lesznek a csonttörések is.
Ráadásul a sportolás hiányában kevésbé lesznek mozgékonyak a gyerekek, gyengülhetnek a motorikus képességek is, mindez pedig további sérülésekhez vezethet.
A sport segít erősebbé és ellenállóbbá tenni a gyermekek szervezetét, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását. Mutatunk is néhány mozgásformát, amelyek nemcsak hasznosak, hanem élvezettel is űzik azokat a csemeték.
Így előzzük meg a bajt!
1. Úszás
Okkal számít alapsportágnak az úszás, ráadásul nemcsak a biztonságosabb balatoni nyaralások miatt érdemes minél hamarabb megtanítani úszni a gyerekeket. Az úszást egyedül is űzhetjük, és gyakorlatilag nem lehet megsérülni benne, mert ez az ízületeknek talán leginkább baráti mozgásforma, ellenben minden testrészt, minden izmot megmozgat, erősíti a keringési rendszert, fejleszti a tüdőt, rengeteg kalóriát éget, és edzi a monotóniatűrő képességet. Ám éppen a monotonitása miatt nem szerencsés ráerőltetni a gyermekre a sportot, hiszen egy lázadó kamasznál könnyen ellentétes hatást érünk el.
2. Atlétika, futás
Testnevelőtanárok visszatérő panasza, hogy a mai gyerekek nem tudnak futni, ám atlétika segít elsajátítani a helyes mozgásformát, ráadásul akárcsak az úszás, később más sportágakban is jól felhasználható alapot ad. Ennek köszönhetően meghagyjuk a döntés szabadságát a serdülő fiatalnak, ha más műfajba is belekóstolna. A futás abban is hasonlít az úszásra, hogy rengeteg élettani előnye van. Serkenti a vérkeringést, ellenállóbbá teszi a szervezetet, csökkenti a betegségek kialakulásának az esélyét, a hatására fogyhatunk, ráadásul a rendszeres futással az alvásminőség is javulhat.
3. Táncsportok
Bár a gyerekek imádnak a labda után rohangálni, van, akinek nem jön be az "izzadós" műfaj. A különböző táncsportokban (a balettől, a néptáncon át a bréktáncig) a művészi vénát is megmutathatják a gyerekek, ráadásul szórakoztató mozgást végeznek.
4. Lovaglás
Terápiás megoldásként is alkalmazzák a lovas foglalkozásokat, amelyeken a városi gyerekek jobban megismerkedhetnek a természettel, az élővilággal és persze magával az állattal. A sportértékét se becsüljük le, hiszen a lovaglás erősíti a tartóizmokat.
5. Falmászás
A falmászást bár veszélyes sportnak is gondolhatnánk, de mégis felkerült az ajánlott mozgásformák listájára. Hogy miért is? Mert kortól, nemtől, előképzettségtől függetlenül bármikor elkezdhető, amatőr és komolyabb szinten is űzhető. Mivel a hátizmokat erősíti, így a hirtelen növéstől tartás problémákkal küzdő gyerekeknek kifejezetten ajánlott.
6. Csapatsportok
És ne feledkezzünk meg a csapatban játszható sportokról sem. A foci, kézi és röplabda, vagy akár a hoki és még folytathatnánk a felsorolást azon kívül, hogy alaposan átmozgatják a gyerekeket, még további előnyökkel is járnak.
"Együtt sírunk és együtt nevetünk." A gyerekeknek össze kell dolgozniuk a társaikkal, megtanulják, hogy egymásra vannak utalva a cél elérése érdekében. A személyiségfejlődésre is jó hatással van, ha az "én" helyett a "mi" kerül előtérbe. A valahova tartozás, a közösség ebben a korban már kifejezetten fontos, mert a kiskamaszok "elkallódását" is megakadályozhatja, ha tudják, hogy van egy közösség, ahol fontos az ő jelenlétük és teljesítményük.
A sportolás a megelőzés meghatározó eszköze, hiszen a rendszeres mozgással betegségek kialakulása előzhető meg. A prevenció fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen sok eseményre nincsen ráhatásunk, ám ha megteszünk minden tőlünk telhetőt, akkor sokkal felkészültebben állunk a kihívások elébe.
Az egészséges életmóddal kapcsolatban jellemzően a táplálkozásra a sportra vagy éppen a lelki egyensúlyra asszociálunk. Megmutatjuk, mi köze van egymáshoz a testi és lelki egészségnek, valamint az anyagi biztonságnak.
A szülőnek és a gyermeknek egyaránt hasznos lehet, ha sportolni kezd az édesanya, hiszen a mozgás segít kiszakadni a mókuskerékből, kiegyensúlyozottabbá és egészségesebbé teszi a mamát és a babát is.