Magazin /  Gyermekem jövője  / A boldog gyermekkorhoz csak szeretet, az élményekhez pénz is kell

A boldog gyermekkorhoz csak szeretet, az élményekhez pénz is kell


Kiszámoltuk, mennyit költ egy szülő az általános iskola végéig gyermeke oktatására.Semmi sincs ingyen, állítja a közmondás, és erre a mai szülők biztosan bólogatnak. A terhességi teszt árától az utolsó pelenkán át az ovis étkezésig sok költséget kell a családoknak állniuk az iskolakezdésig és utána is. Az ingyenes közoktatás ugyanis tandíjmentességet jelent, de a tanszerek és felszerelések, valamint a különórák ára a családi kasszát terheli. 

Boldog totyogók

A legkisebbek esetében nem beszélhetünk még oktatásról, bár egyre többen járnak - egészségügyi okokból vagy mert a szülők fontosnak tartják - fejlesztésekre. Ezek ára településenként és terapeutánként változó. A fővárosban a sokak által ajánlott és csecsemőkortól alkalmazott Dévény-torna néhány ezer forint közötti összegbe kerül alkalmanként.
A közös baba-mama programok nagy része is fizetős, egy-egy foglalkozás ára néhány száztól több ezer forint körül alakul, ha csoportos eseményeken vesz részt az apróság édesanyjával. De remek kedvezményeket lehet elcsípni, ha több alkalmas bérletet választ valaki. Baba-mama program közül egy pár, ami jó a babának és akár kikapcsolódás az anyukának: 

  • babaúszás 
  • baba-mama jóga, torna
  • kerekítő vagy egyéb ölbéli játékra épülő program
  • baba angol

Bölcsőből bölcsibe

Az állami bölcsődei ellátásban a Gyermekvédelmi törvény értelmében térítési díjat kell fizetni, ami az étkezés árát és a gondozási díjat foglalja magába. Ennek összege nagy szórást mutat, egy idei körképen azt láthatjuk, hogy a bölcsődékben 9.000 és 63.000 forint között mozog a havi térítési díj. Ez alól a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek, a nagycsaládosok és a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők mentesülhetnek. A családi, vagyis magánbölcsődéknél legyenek azok akár a fővárosban, akár vidéken, a legkisebbek gondozását komoly összegekért vállalják csak.

Irány az óvoda!

A bölcsivel szemben az óvoda kötelező, hiszen 3 éves kortól járnia kell a csemetének, hacsak a szülő nem engedélyezteti külön a halasztást. Itt már beszélhetünk a gondozáson, ellátáson felül oktatásról is, hiszen sok intézményben kínálnak angol foglalkozást, úszástanítást és a nagyobbaknak iskola előkészítőt is. Ahogyan a bölcsik, úgy az óvodák esetében is lehet akár ingyenes is az ellátás, ha a gyermek állami intézménybe jár és jogosult a térítésmentes étkezésre. A többiek étkezési díja napi néhány száz forint között alakul, vagyis a havi költség, ha kizárólag ezzel számolunk, akkor 8-12 ezer forint.

A magánóvodák áraira is érdemes kitekinteni: itt is nagy szélső értékeket találunk, 70.000 forint is lehet a havi költség, de ennél akár lényegesen magasabb is lehet.

De nehéz az iskolatáska....

Az állami iskolába járó gyerekeknél alapvetően csak az étkezés és a felszerelés költsége terheli a családot, hiszen a tankönyvek ingyenesek és tandíj sincsen. Hogy mennyibe kerül megtölteni az iskolatáskát, az attól is függ, hogy hányadik osztályba megy a gyermek és milyen elvárásai vannak a pedagógusoknak. Évről évre meghatározzák ennek az átlagát, tavaly 25.000 forintot kalkuláltak egy általános vagy középiskolás iskolakezdésére. Persze itt is nagy lehet a szórás, hiszen például iskolatáskából, az egyik legnagyobb ár összehasonlító oldalon találunk néhány ezer forintos darabokat és több tízezret kóstáló hátitáskákat is. Ha pedig a szülők inkább a magániskolákban bíznak, akkor a zsebükbe kell nyúlniuk. Az általános iskolai tandíjak ugyanis, nem tévedés, nem elírás, akár évi 7 millió forintot is kitehetnek


 

Különórák, plusz költségek

Ha tehetséges a gyerek, akkor annak kibontására, ha pedig nehezen boldogul egy tantárggyal, akkor a felzárkóztatás is pénzbe kerül. Bár az iskolák igyekeznek fakultációk és korrepetálások szervezésével segíteni ebben, gyakran nem megúszható, hogy plusz órák kerüljenek a gyerek napirendjébe. Előfordul, hogy már a 6-8 osztályos gimnáziumok felvételijére is különórákon készülnek fel a gyerekek. A különórák és felkészítők ára a tantárgytól függ és persze attól, hogy egyéni vagy csoportos tanulást választ a fiatal. A legkedvezőbb ára a csoportos, online, művészeti vagy humán foglalkozásoknak van. Ezzel szemben egy egyéni óra egy matematika tanárral 7.200 forintba is kerülhet 60 percenként. 

Élvonal vagy mozgás, a sport is pénzbe kerül

A gyermekek lételeme a mozgás, kiegyensúlyozott fejlődésükhöz, sőt jó iskolai teljesítményükhöz is elengedhetetlen. Éppen ezért a legtöbb szülő fontosnak tartja, hogy csemetéje ne érje be a játszótéren ugrálással, kapcsolódjon be valamilyen egyesület munkájába és próbálja ki magát, akár több sportban is. Az egyesületi díjak, a gyermek- és ifjúsági sportolók esetében meglehetősen kedvezőek, néhány ezer forinttól 15 ezerig terjednek. Ehhez azonban még hozzá kell adni a felszerelések árát, ami az olcsónak számító futásnál kimerül egy jobb cipőben, de ha a tenisz vagy a sízés mellett dönt a gyerek, akkor ennek sokszorosát kell felszerelésre és sportruházatra fordítani.


Számoljunk!

Ha tehát szorzunk és összeadunk, akkor az eddig felderített adatok alapján azt az eredményt kapjuk, hogy egy gyermek intézményi ellátása, az iskolai évkezdés és oktatása az általános iskola végéig, ha csak a kötelező felszereléseket vesszük figyelembe, akkor minimum: 8 éven keresztül x 25 ezer forint évente, vagyis összesen 200 ezer forint. De ebben az esetben csak a tankötelezettség végéig járt iskolába, jogosult volt az ingyenes értekezésre, sosem volt osztálykiránduláson és egyetlen sportfoglalkozáson vagy különórán sem vett részt, amiért fizetni kellett volna és azzal sem számoltunk, hogy a hosszú évek alatt ezek az összegek természetesen változhatnak. 

Aki az étkezést fizeti annak már az óvodától, vagyis legalább 11 évig évente 10 hónapig átlagosan 10 ezer forintot kell a közétkeztetés díjára fordítania, ez 1.100.000 forint. De természetesen ez is csak egy hozzávetőleges összeg, hiszen ebben az esetben sem kalkuláltunk a térítési díj emelkedésével. A fentiek alapján valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy egy állami iskolába járó gyermek esetén az átlagos költés bölcsődétől az általános végéig legalább másfél millió forint körül alakul. Ha pedig a gyermek sportol vagy tehetséggondozásra jár, akkor a kétmillió forint sem túlzás.

Hogy többet adhassunk

A családok számára biztonságot csak az adhat, ha előre felkészülnek arra, hogy a gyermek oktatására, életkezdésére költeni kell. Éppen ezért akár már a gyermekvállalás előtt, érdemes elkezdeni a megtakarítást, hogy amikor eljön az ideje, hogy szükség van nagyobb pénzösszegre, akkor legyen mihez nyúlni. Ha hosszú távú céljaihoz, vagy gyermeke jövőjének megalapozásához keres megtakarítási formát, számíthat az NN Biztosítóra, ahol a megtakarítási célú életbiztosítások forintban és euró alapon is elérhetőek.

Az NN Életkapu program segítségével évek alatt komoly összeget tudunk felhalmozni, így megalapozhatjuk gyermekünk életkezdését és jövőjét, ráadásul a megtakarítás mellett biztosítási védelemről is gondoskodhatunk.  Valósítsa meg gyermeke álmait az NN Életkapu Program segítségével, és akár általa anyagi segítségre is számíthat, ha baj van.


Ossza meg az ismerőseivel is
Kövessen minket a facebook-on is
NN

Megtakarítás, amivel megalapozhatjuk gyermekünk jövőjét

Bármilyen megtakarítást is indítunk el, megalapozhatjuk vele a gyermekünk jövőjét.

Részletek

5+1 tipp apukáknak: ezt tegyük, ha gyerekünk született

Miután valaki apává válik, a mindennapok többé nem lesznek ugyanolyanok. De mégis milyen feladatai vannak egy újdonsült édesapának, amit mindenképpen el kell intéznie ilyenkor?

Részletek

Újra ketten, most mit csináljunk?

Újrakezdés vagy visszatérés? Amikor egy pár ismét kettesben marad, mert gyermekeik kirepültek, itt az ideje áttervezni életüket. Érdemes nem problémaként, hanem lehetőségként tekinteni az új helyzetre.

Részletek