30 évesen miért épp a nyugdíjammal foglalkozzak? - Nyugdíj - Magazin
Magazin / Nyugdíj / 30 évesen miért épp a nyugdíjammal foglalkozzak?
30 évesen miért épp a nyugdíjammal foglalkozzak?
Harmincasként még nagyon távolinak tűnnek a nyugdíjas évek. Furcsán hangzik, de a jelenlegi nyugdíjkorhatárig (65 év) legalább annyi évet kell még leélnünk, mint amennyi mögöttünk van. Ezért aztán természetes, ha épp nem azon töprengünk, miből fogjuk finanszírozni nyugdíjas éveinket. Pedig sok nyugdíjas mondana hálát fiatalkori énjének, ha már ilyenkor elkezdett volna gondoskodni jövőjéről.

Miért is érdemes már 30 körül megoldásokat keresni a néhány évtizeddel később jelentkező kihívásokra? Ennek jártunk utána.
Hány nyugdíjban eltöltött évről beszélünk?
A férfiaknál 72,3 év, a nőknél 79,1 év az születéskor várható átlagos élettartam Magyarországon az Eurostat 2020-es adatai alapján. Ám hogy pontosabb képet kapjunk a nyugdíjas éveink hosszáról, egy beszédesebb adatot, a 65 éves korban várható élettartamot érdemes megvizsgálni. Az OECD nyugdíjba vonuláskor várható élettartamról szóló felmérése szerint a munkában töltött aktív évek után ugyanis várhatóan még átlagosan 16 évet élünk, - ebből várhatóan kb. 7 évet egészségesen.
Ez azt jelenti, hogy várhatóan átlagosan 16 évig, jobb esetben pedig akár hosszabb ideig kell magunkat eltartani a nyugdíjunkból. Ez azért nem rövid idő, főleg, ha a nyugdíjunk nem fedezi a kívánt életszínvonalunkat.
Elég lesz a nyugdíj, ami a ledolgozott éveink után jár?
Természetesen ez attól is függ, hogy milyen életmódot szeretnénk folytatni és milyen kiadásokkal számolhatunk, de arra érdemes felkészülni, hogy a nyugdíj összege várhatóan alacsonyabb lesz az átlagos havi jövedelmünknél - a különbség mértéke függ többek között az állományban töltött évektől és a bejelentett fizetésektől is. Általánosságban viszont elmondható, hogy aki a korábban megszokott életszínvonalát szeretné megtartani, annak más forrásokból kell majd kipótolnia a nyugdíját.
Az alacsony nyugdíjat egyéb forrásokból kell majd kipótolnunk
Aki hosszú távú pénzügyi tervezésre adja a fejét, nem építhet arra, hogy "kevesebb lesz a nyugdíj". Már a tervezés elején érdemes tisztában lenni azzal, hogy mit is jelent a "kevesebb". Szerencsére ez ma már nagyon egyszerűen kiszámolható egy modern nyugdíjkalkulátorral. Mindössze három információ megadásával elég pontos képet kaphatunk arról, hogy ma milyen nyugdíjra számíthatunk több mint harminc év múlva.
Nem túl korai a 30-as éveinkben ezzel foglalkozni?
Nem, épp ellenkezőleg. Minél korábban kezdünk el gondoskodni nyugdíjas éveinkről, annál kisebb összeget szükséges havonta félretenni, és annál hosszabb ideig tud gyarapodni megtakarításunk. A legideálisabb időpont a kezdésre az első havi saját jövedelmünk beérkezésének napja lenne. De természetesen kevésbé tűnik életszerűnek, hogy egy húszas évei elején járó fiatal első gondolata (kezdő fizetéssel) a négy évtizeddel később esedékes nyugdíja legyen.
A jövedelemszint várható növekedése miatt a harmincas évek közepét tekinthetjük ideálisnak egy nyugdíj-előtakarékosság elindítására. Természetesen sosem túl késő (legalábbis 55 éves korig) meghozni a döntést, de minél később szánjuk rá magunkat, annál nagyobb szeletet fog kihasítani a havi megtakarítási összeg a költségvetésünkből.
Emellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy a következő egy-két évtizedben tovább emelkedhet a nyugdíjkorhatár, melyre sajnos nincs ráhatásunk, bármelyik évben bekövetkezhet. Szóval előfordulhat, hogy 15 év múlva már csak 70 éves kortól jár az öregségi nyugdíj. Azonban jó hír, hogy például egy most elindított nyugdíjbiztosításra ez nincs hatással: ha például ma kötjük meg, akkor már 65 évesen biztosan kézhez kaphatjuk a szolgáltatási összeget.
Minél fiatalabb korban indítunk nyugdíjbiztosítást, annál olcsóbb
Családalapítás mellett hogy fér bele ez a plusz kiadás?
Harmincasként sűrű és mozgalmas az élet, a fizetést és az összegyűlt megtakarítást ilyenkor rengeteg mindenre el tudjuk költeni. Többen ilyenkor vásárolják az első lakásukat, vagy akár már a régit cserélik nagyobb családi otthonra. Van, aki ilyenkor tartja az álomesküvőjét, de egy háztartás beindítása és gondozása is igénybe veszi a pénztárcát, főleg, ha egy vagy több gyermekkel is számolunk. De mindezeken túl is számos egyéb célja lehet bevételeinknek, legyen szó pl. világjárásról, új autóról, hobbiról vagy akár a saját vállalkozás elindításáról.
A nagyobb beruházások és a havi szinten felmerülő költségek mellett a nyugdíj jellegű kiadások akarva-akaratlanul is a prioritási lista aljára kerülnek. Innen pedig később még nehezebb lesz felkapaszkodniuk a legfontosabb tételek közé, mivel a lista folyamatosan bővülni fog a következő hónap vagy év terveivel.
Ha mégis időben lépünk, és a nyugdíj célú megtakarítás már elég korán a fix kiadásaink megszokott részévé válik, akkor később kisebb eséllyel fogunk hozzányúlni a folyamatosan gyűlő összeghez.
Mekkora összeget érdemes félretenni nyugdíjcélra?
Egy nyugdíjbiztosítás havi díját egy minimum összeg felett mi magunk határozhatjuk meg. Ehhez két kérdést érdemes feltennünk: mennyi fér bele a havi költségvetésünkbe, illetve mekkora lejárati összegnek örülnénk? Ha csak keveset tudunk rászánni, azzal sincs gond, hiszen a legjobb korban vagyunk, ráadásul vannak olyan nyugdíj-előtakarékossági megoldások, amelyeknél később akár módosítható is a havi díj.
Leegyszerűsítve a kérdésre a válasz: annyit tegyünk félre nyugdíjcélra, amennyit kényelmesen félre tudunk tenni, de ha szűkösebb a havi keret, akkor is érdemes egy alacsonyabb havi díjú konstrukciónak nekifutni. Nyugdíjas korú énünk lesz a leghálásabb ezért a döntésért.
Néhány jótanács a kezdéshez
1. Gondoljuk át kiadásainkat!
Mielőtt hosszú távú megtakarításba kezdünk, érdemes átnézni a rendszeres és a várható nagyobb kiadásokat. Elképzelhető, hogy a költségekből helyenként egyszerűen lehet faragni (pl. kedvezőbb banki szolgáltatások vagy telekommunikációs csomagok igénybe vételével, nem létfontosságú tételek elhagyásával), így egy új biztosítást könnyebb beépíteni a havi költségtervünkbe.
2. Nézzünk körül, milyen nyugdíj-előtakarékossági formák léteznek, és válasszunk testhezálló megoldást!
A piac tele van jobbnál jobb nyugdíj-előtakarossági lehetőségekkel, mindenki könnyen megtalálhatja azt a formát, ami a legjobban illeszkedik költségterveihez és nyugdíjcéljaihoz. A három legalapvetőbb típus az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj-előtakarékossági számla és a nyugdíjbiztosítás.
A nyugdíjbiztosítások között is többfélét találunk, attól függően, hogy mennyire szeretnénk átengedni a befektetési döntéseket a sokat látott biztosítónak, illetve hogy mekkora kockázatot vállalunk egy magasabb hozam reményében. Egy garantált, rendszeres díjas biztosítás esetén például nem kell azon aggódnunk, hogy a megtakarított összeg milyen eszközalapban gyarapodik, a biztosító garantálja a szerződéskötéskor várható minimum összeget díjfizetési kötelezettség teljesítése esetén.
Azonban ha a garantáltnál magasabb összeget szeretnénk kézhez kapni, a befektetési egységekhez kötött, vagy ún. unit linked biztosítás lehet a legjobb választás. Bár ez egy kockázatosabb befektetési forma, nagyobb rugalmasságot is kínál.
3. Számoljunk utána!
Persze van elképzelésünk, hogy mennyit tudnánk félretenni havonta, de ez vajon mire lesz elég harminc év múlva? Másként szólva, jó lenne tudni, hogy havonta mennyibe kerülne, hogy nyugdíjasként a szokott életszínvonalon élhessünk. Nyugdíjkalkulátorunk az életkor, a jelenlegi és az elvárt jövedelem alapján épp erre ad választ.
4. Kérjük szakember segítségét!
Gyors és személyre szabott válaszokért érdemes biztosítási tanácsadó segítségét kérni egy kötetlen személyes vagy online beszélgetés keretében.
Olvasson tovább!
Nyugdíjról másképp - A tudatunk csapdájában
Elgondolkodott már azon "Hogyan akar élni nyugdíjasként?" vagy hogy "Mivel telnek majd a napjai időskorámban?" Az aktív és boldog nyugdíjas évek eléréséért minél előbb cselekedni kell!
Részletek40 éves vagyok. Már aggódnom kellene a nyugdíjam miatt?
Negyvenesként milyen kilátásaink vannak nyugdíjas éveinkre? Már rég el kellett volna kezdeni foglalkozni a nyugdíjunkkal, vagy még bőven ráérünk ezen gondolkodni? Mikor érdemes egyáltalán elkezdeni félretenni? Nézzük a válaszokat!
RészletekMikor kezdjek el foglalkozni a nyugdíjammal?
Mikor a legjobb elkezdeni foglalkozni a nyugdíjjal? Mikor van már túl késő hozzá? Lássuk, melyik életkorban milyen lehetőségeink vannak időskori anyagi biztonságunk megteremtésére!
Részletek