107 - Jön a baba, érdemes már most számolni!

Magazin /  Megtakarítás  / Jön a baba, érdemes már most számolni!

Jön a baba, érdemes már most számolni!


Felkészülni lélekben és anyagilag is fontos a gyermek születésére. Csodás pillanat, ugyanakkor egy eddig ismeretlen felelősség kezdete, amikor a terhességi teszten megjelenik a két csík. Hiszen a boldog várakozás mellett ott a félsz is. Vajon jól fogom csinálni? Hogy bírom majd az éjszakázást? Hogy és miből fogom tudni felnevelni? Mindent meg tudok majd neki adni? 

A legtöbb pár már az első pillanattól, sőt van, aki már korábban, elkezdi a tervezést és a számolást, hogy a gyermek első éveiben a családnak ne legyen más gondja, mint a baba fejlődésének támogatása. Cikkünkkel ehhez szeretnénk egy rövid sorvezetőt adni.

A teszttől a szülésig

Ma már akár a fogantatás után 2-3 héttel biztosak lehetünk abban, hogy új jövevény érkezik a családba, hiszen a modern technika olyan eszközöket ad a kezünkbe, amelyekkel hamar megbizonyosodhatunk a várandósság tényéről. (Persze sokan megvárják azt a bizonyos 3 hónapot, hogy tényleg örülni merjenek és megosszák a hírt a szeretteikkel, de számoljunk most azzal, hogy minden rendben lesz a várandóssággal és a picivel.) És nem csak a baba fogantatását hozzák hírül a vizsgálatok, hanem fejlődésének menetét is figyelemmel kísérhetjük. Ennek azonban ára van, mivel vannak olyan nem kötelező vizsgálatok, mint pl. a 4D ultrahang, amelyek külön térítés ellenében vehetők igénybe. 
A kötelező vizsgálatok hazánkban ingyenesek, amennyiben van társadalombiztosítási jogviszonya a kismamának. De sokan a gyorsabb és kényelmesebb ellátás érdekében a magán egészségügyi szolgáltatókat és laboratóriumokat választják.


 

Fő az egészség

Ma hazánkban minimum négy alkalommal kell megjelennie orvosnál és védőnőnél egy kismamának, ez a feltétele annak, hogy jogosulttá váljon az anyasági támogatásra. Ezeken a találkozásokon ellenőrzik a várandós nő és a magzat egészségügyi állapotát is. A genetikai tanácsadás a 37 évnél idősebb nők esetében kötelező. Ebbe olyan invazív eljárások is előfordulnak, melyek, ha minimálisan is, de kockázatosak. 

Akadnak azonban olyan szolgáltatások is, amelyekkel kiválthatóak egyes, a vetélés kockázatát növelő beavatkozások. A magánúton elérhető genetikai ultrahang vizsgálatok ára több tízezer forint is lehet a választott klinikától és szakembertől függően. Emellé sok esetben laborvizsgálat is társul, ami ennél nagyobb szórást mutat árban, ugyanis a szűrt rendellenességek típusaitól, számától is függ. Áttekintve a legnagyobb szolgáltatók kínálatát azt mondhatjuk, hogy akár néhány százezer forint körül is alakulhat a végszámla.  

Terhesgondozás

A fenti árak nem tartalmazzák azt a díjat, amit sok szülész a terhesség kíséréséért elkér. 
A magánpraxisokban a gondozás díja és a vizitek gyakorisága is változó, így nehéz egy sávot meghatározni, hogy mennyibe kerül mindez. Egy női magazin 2022-es cikkében igyekezett összeszedni mindazokat a kiadásokat, amelyek a terhesgondozáshoz és szüléshez kapcsolódhatnak. Összesítésük szerint magán úton akár több mint 1 millió forintba is kerülhet a szülés és a várandós gondozás, ha viszont állami ellátást is igénybe vesz a kismama, akkor néhány százezer forint lehet a szülés összköltsége. 

Babaszoba meg ami még kell

A várandósság alatt nem csak testileg és lelkileg készül fel a család az új jövevény fogadására. A lakás átalakítása, a babaszoba berendezése talán a legnagyobb és legköltségesebb feladat. Ha szerencsések az ifjú szülők, sok mindent “örökölhetnek”, hiszen a kiságy és a babaruha sem megy gyorsan tönkre, így több gyermeket is kiszolgálhat egy jobb minőségű darab. Emellett számos eszköz, melyet csak hónapokig használ a család, például a babamérleg, a mellszívó, a bébiőr vagy a légzésfigyelő bérelhető. A bérlés olcsóbb és környezettudatosabb döntés, ráadásul a használat után nem kell kerülgetni vagy épp, a vásárlási értéknél olcsóbban, eladni a holmikat. 
Szintén megkerülhetetlen költség a babakocsi vagy a hordozáshoz szükséges kendő, illetve kenguru. A multifunkciós babakocsi ára, az egyik legnagyobb látogatottságú ár összehasonlító oldal adatai alapján, 79 ezer forintnál kezdődik, de akár 525 ezer forintot is elkérhetnek érte a bababoltokban. A több mint hatszoros árkülönbség jól mutatja, hogy a legkisebbeknek kínált termékek esetén hatalmas eltérések vannak.

Minden megváltozik

A gyermek érkezése azt is jelenti, hogy miközben a család kiadásai óhatatlanul növekednek, a bevételek sok esetben csökkeni fognak. Ebben az időszakban a munkabér az egyik fél részéről kiesik, helyette igényelhetők bizonyos családtámogatási ellátások például:

A támogatások összege jellemzően alacsonyabb, mint a korábbi munkabér volt. Így a család megnövekedett létszáma következtében fellépő plusz kiadásokat várhatóan alacsonyabb havi bevételből kell kigazdálkodni. Ez akár nehéz anyagi helyzetbe is hozhatja a bérből élő családokat. Ha gyermeket tervezünk, akkor már a gondolat megfogalmazódásától érdemes erre az időszakra tudatosan készülni és félretenni. A félretett pénz ugyanis épp a fent felsorolt terheket veheti le a fiatalok válláról, így a gyermekvárás izgalmába nem keveredik az anyagi nehézségektől való félelem. 

Honnan jöhet a segítség?

Természetesen ilyenkor a család igyekszik besegíteni, tanácsokkal, ajándékokkal, akár anyagi támogatással is. De leginkább maguk a szülők, előrelátó tervezéssel és felelős döntésekkel tehetik zökkenőmentessé ezt az időszakot. 

Azonnali anyagi segítség

Sok család esetében sajnos ma nem jellemző, hogy több milliós összegeket tudnának félretenni arra az esetre, ha bővül a család és esetleg szükségessé válik a lakás cseréje, vagy felújítása. A család bővülésével kapcsolatban felmerülő, rövidtávú pénzügyi kérdésekben is érdemes az NN-re gondolnia, hiszen banki partnereinkkel együttműködve* segítünk megtalálni a rövid távú, a család számára is ideális megoldást!  Hiszen a banki termékek komoly és azonnali pénzügyi segítséget jelenthetnek azon családok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű megtakarítással és a gyermek születéséhez kapcsolódóan nagyobb összegre lenne szükségük.

Előrelátó gondoskodás

Azok a fiatalok, akik tudatosan félretesznek, a gyermekük születéséig, vagy akár önálló életkezdéséig, jelentős összeget is megtakaríthatnak. Ha szeretnénk biztonságban tudni gyermekünk jövőjét, akkor érdemes hosszú távban gondolkozni. Az NN Életkapu programja segítségével évek alatt akár komoly összeget tudunk felhalmozni, így megalapozhatjuk gyermekünk jövőjét, ráadásul a megtakarítás mellett biztosítási védelemről is gondoskodhatunk. 

*Az NN Biztosító Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 4-8, Cg.: 01-10-041574), mint az ERSTE BANK HUNGARY Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., Cg.: 01-10-041054), a Raiffeisen Bank Zrt. (1133 Budapest, Váci út 116-118., Cg.: 01-10-041042) és a CIB Bank Zrt. (1024 Budapest, Petrezselyem utca 2-8., Cg.: 01-10-041004) pénzügyi közvetítője ajánlja a jelen cikkben említett banki terméket. A pénzügyi termék vonatkozásában az NN Biztosító Zrt. értékesítési hálózatában közreműködő közvetítő az NN Biztosító Zrt. közvetítői alvállalkozójának minősül.

Megtakarítás lead

Like doboz


Ossza meg az ismerőseivel is
Kövessen minket a facebook-on is
NN

Cikkek megtakaritas témában - cím

Tartalom megjelenítő

Felnőtt gyermekek a Mamahotelben! Kényelem vagy valami más áll a háttérben?

Természetes, hogy egy szülő mindent megtesz a gyermekéért - ha kell harcol érte, ha kell megvédi, ha kell mindenben támogatja -, és sokszor átesik a ló túloldalára, mert nagyon vékony az a határvonal, ami elválasztja az önállóságot a Mamahoteltől. Hogyan neveljük őket mégis tudatosan?

Részletek

A jó pénzügyi szokások tanulhatók

Szülőként mindenki a legjobbat akarja a gyermekének, leginkább biztoságban szeretnénk őket tudni. Hogyan támogathatjuk jövőjüket céljaik elérésében?

Részletek

Mit tehetek azért, hogy gyermekem előrelátóan bánjon a pénzzel?

Minden szülő érdeke, hogy gyermeke felnőttként jól bánjon a pénzzel, tudatosan tervezze pénzügyeit. Miért fontos, hogy a gyermek már fiatalkorban tanuljon a pénz működéséről, és hogyan érdemes átadni a pénzügyi tudást?

Részletek