Nehézségekkel küzdő gyermek a családban. Kihívások és lehetőségek - Gyermekem jövője - Magazin
Magazin / Gyermekem jövője / Nehézségekkel küzdő gyermek a családban. Kihívások és lehetőségek
Nehézségekkel küzdő gyermek a családban. Kihívások és lehetőségek
Előfordul, hogy akkor derül ki, hogy valami nincs rendben gyermekünk fejlődésével, amikor eléri a bölcsődés vagy óvodás kort. A beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézség ugyanis általában ebben a korban válik egyértelművé a pedagógus és a szülők számára is. A korai diagnózisnak és fejlesztésnek kulcsszerepe van a gyermek későbbi felnőtt életének minőségére Kik az SNI-s és kik a BTM-mel küzdő gyermekek és melyek az első jelek az utóbbi esetében? Alábbi cikkünkben körbejárjuk a témát, adva néhány tippet és fogódzkodót ebben a nem mindennapi helyzetben.
A KSH oktatási adataiból kiderül, hogy a 2019/2020-as nevelési évben az óvodás korú gyermekek 3,1 százaléka (10.000 fő), az általános iskolások 7,8 százaléka (57.000 fő), középfokú oktatásban részesülő gyerekeknek pedig az 5,9 százaléka (24.000 fő) sajátos nevelési igényű, azaz SNI-gyermek. Az SNI-gyermekek száma évről-évre emelkedik mind az óvodákban, mind pedig az iskolákban.
Kik az SNI-s gyermekek?
A sajátos nevelési igényű, azaz SNI egy gyűjtőfogalom: magába foglalja a mozgás- és érzékszervi, értelmi- vagy beszédfogyatékossággal élő, illetve halmozottan fogyatékos gyermekeket. Tágabb értelmezése szerint ide tartoznak a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal küzdők (BTM), valamint a kivételes képességű tanulók is. Szűkebb értelemben viszont azokat a gyermekeket soroljuk ide, akik gyógypedagógus segítségére szorulnak, esetükben a probléma súlyosabb, zavarról vagy fogyatékosságról beszélhetünk. Az SNI nem orvosi vagy pszichológiai fogalom, hanem az oktatás területén, a gyermekeknek járó többletjogosultságok biztosítása miatt bevezetett iskoláztatási kategória.
Az SNI mellett több fogalom is forog a köznyelvben, mint például sérült gyermek, vagy a mára pejoratív színezettel is bíró fogyatékos kifejezés. Az angol nyelvben egyébként ezekre a gyerekekre "exceptional children" -ként, azaz különleges gyermekekként hivatkoznak.
Mit takar a BTM?
A BTM, azaz a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, ahogy az SNI is, a különleges bánásmódot igénylő gyermekek csoportjának egy alkategóriája. A BTM-mel rendelkező gyermekeknél a probléma enyhébb és inkább nehézségnek hívjuk, mint zavarnak. Ezekkel a gyermekekkel fejlesztőpedagógus foglalkozik és integráltan, azaz a többi gyermekkel együtt zajlik az oktatásuk.
Első jelek
Általában a bölcsődéből, az óvodából vagy esetleg az iskolából érkezik a szülő felé az első visszajelzés, hogy valami nincs rendben a gyermekkel, mert nem úgy tanul vagy nem olyan a magatartása, mint a többi gyerkőcnek. Tehát például nem tudja betartani az intézmény szabályait, zavarja a pedagógust és társait, vagy a gyermek verbális, tárgyra, illetve személyre irányuló agresszió jeleit mutatja. Előfordulhat, hogy a gyermek figyelmével van probléma, esetleg sokkal lassabban tanul társainál, nem mennek neki bizonyos tantárgyak, illetve az is megeshet, hogy nem vagy nehezen teremt kapcsolatot a társaival, beilleszkedési nehézségei vannak.
Mi történik, ha kiderül: gyermekünk BTM-mel küzd?
Ha az óvoda, iskola pedagógusa BTM vizsgálatra szeretné küldeni a gyermeket, az sok esetben megijeszti a szülőket. A legtöbben nincsenek arra felkészülve, hogy nehézségei lesznek a kicsinek, keveset tudnak a témáról, így érthető, hogy ez a helyzet szorongáskeltő. Ha jobban megismerkedünk a folyamattal és a lehetséges kimenetelekkel, akkor viszont csökkenthetjük az aggodalmunkat.
Maga a BTM vizsgálat két részből: egy részletes pszichológiai és egy gyógypedagógiai vizsgálatból tevődik össze, amelyet a szülőkkel vagy szülővel történő aprólékos beszélgetés előz meg. Ha a két vizsgálat lezárult, akkor ezek alapján megszületik a szakvélemény, amely megállapítja, hogy a gyermek küzd-e beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel (BTM), esetleg a súlyosabb, sajátos nevelési igényű (SNI) kategóriába tartozik. Ha igen, akkor a következő teendőkre is kapunk javaslatot: ez lehet fejlesztés, vagy előírhatják, hogy a gyermeknek szükséges biztosítani extra időt a felkészülésre számonkérés során vagy azt, hogy a gyermeknek kiemelt bánásmódot kell biztosítani. Speciálisabb esetekben mozgásterápiát, magatartási nehézségek esetén pedig pszichoterápiát is kérhetnek a gyermeknek a szakemberek.
Korai fejlesztés fontossága
A BTM, azaz a beilleszkedési, tanulási, magatartási problémákkal küzdő gyermekek esetében a korai fejlesztés megkezdése kulcsfontosságú. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint ugyanis az állapotuknak megfelelő pedagógiai ellátást, korai fejlesztést a gyermekek speciális igényeinek és egyéni képességeik figyelembevételével kell biztosítani, hogy ezáltal a lehető legeredményesebben lehessen elősegíteni a fejlődésüket azért, hogy a teljesebb társadalmi beilleszkedésük biztosított legyen. A minél hamarabb megkezdett fejlesztés azért is nagyon fontos, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség később ne alakuljon át zavarrá, ami már egy súlyosabb kategória.
Bár a BTM problémákkal küzdő gyermekek fejlesztése integráltan történik, adott esetben a pedagógiai szakszolgálat berkein belül is működik korai fejlesztés és gondozás, logopédiai ellátás, gyógytestnevelés. Ezeket intézményi formában tudják megvalósítani, illetve létezik utazó tanári hálózat, amely helyileg segítheti a gyermekek fejlesztését, ellátását.
Kiktől tudunk segítséget kérni?
Gyermekünkkel felkereshetünk gyermekpszichológust, aki kifejezetten beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekre specializálódott. Adott esetben az is fontos lehet, hogy a szülők tudjanak kommunikálni valakivel, mondjuk a védőnővel, családterapeutával, esetleg családsegítővel vagy pszichológussal. Bár sokszor nem könnyű ezekkel a gyermekekkel, nagyon sok boldog pillanatot is tartogat a szülők számára egy különleges gyermek nevelése.
Hogyan segíthetünk BTM-es gyermekünknek otthon?
- Rendszeres beszélgetések: Ha gyermekünk beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd, akkor különösen fontos, hogy rendszeresen beszélgessünk vele. Hallgassuk meg őt, valamint türelemmel és odafordulással bátorítsuk a kommunikációban. Ösztökéljük az új szavak, kifejezések használatára és óvatosan javítsuk ki, ha éppen valamit rosszul ejt, esetleg téved a jelentést illetően. Ezek a beszélgetések különösen fontosak a stresszkezelésben, amelyet ezek a gyerekek nagyobb arányban élhetnek át társaiknál. A másság érzése, az esetleges kiközösítés miatt magasabb lehet az a stressz-szint, amellyel a BTM-es gyermekeknek naponta meg kell birkózniuk. Fontos, hogy a gyermek ne zárja magába aggodalmait, tanulja meg hogyan tudja kifejezni érzéseit, gondolatait.
- Játék: A fentieken túl játékos feladatokkal is segíthetjük gyermekünket, például a hallás és memóriafejlesztés terén, esetleg figyelemfejlesztő játékokat is kipróbálhatunk. Mozogjunk vele rendszeresen és készségfejlesztő játékokkal otthon is kössük le az energiáit. Mindenképpen tudatosítsuk a gyermekkel, hogy a tanulási problémája nincs összefüggésben az ő okosságával.
- Pénzügyi nevelés: Sokat segíthetünk gyermekünknek, ha már pici korától kezdve ráirányítjuk figyelmét a pénzügyi ismeretekre, és megtanítjuk neki, hogyan bánjon a pénzzel. A pénzügyi tudatosságra neveléssel sokat tehetünk gyermekünk jövőjéért.
- Figyeljünk magunkra: Azzal, hogy egészséges életet élünk, sportolunk, figyelünk a megfelelő folyadékbevitelre és táplálkozásunkra, megtanulunk nemet mondani és kijelölni a határainkat vagy éppen szakítunk időt a rendszeres meditációra nemcsak magunkért teszünk, hanem gyermekeinkért is. Ha mi feltöltődünk, akkor többet tudunk adni szeretteinknek is!
- Nem várt helyzetek: Váratlan baleset vagy betegség sajnos mindenkivel előfordulhat. Érdemes körülnéznünk, hogy milyen életbiztosítások közül válogathatunk arra az esetre, ha az élet közbeszól a terveinkbe. Függetlenül attól, hogy egyedül neveljük gyermekünket vagy párunkkal, esetleg rendelkezünk hitellel vagy nem, a nyugodt alvás felbecsülhetetlen. A megfelelő életbiztosítással gyermekünknek is könnyebb lesz, ha az élet másként tervez.
Megnyugtató szakértői segítség
Különösen akkor, ha egy betegség, vagy egy átlagostól eltérő állapot tartósan jelen van a család életében, fel kell készülni az új, és váratlan helyzetekre is. Egy sajátos nevelési igényű, vagy magatartási zavarokkal küzdő gyermeket rendszeresen szükséges kontrollra, fejlesztésre vinni a szülőknek.
Egy édesapa és egy édesanya számára mindig is a gyermeke lesz a legfontosabb. De ahhoz, hogy az esetleges nehézségeket a szülő is a lehetőségekhez képest könnyen átvészeljen, saját magával is törődnie kell. Tesi és lelki épsége elengedhetetlen annak érdekében, hogy adni tudjon és ehhez bizony időnként nem árt szakértő segítséget is igénybe venni. Hiszen, ha meg tudjuk fogalmazni a problémánkat, ki tudjuk magunkból adni a kétségeinket, akkor lelkileg megerősödve állhatunk szemben a mindennapok kihívásaival.
Az NN Egészég asszisztencia keretében online Orvoskereső és időpontfoglaló szolgáltatásnak köszönhetően lehetőségünk van akár pszichológus, vagy szükség szerint más szakorvosokkal való kapcsolatfelvételre. Ne sajnáljuk magunkra az időt, hiszen gyermekünknek szüksége van ránk!
Olvasson tovább!
Élet a beteg gyermekkel ? nehézségek és lehetőségek
Alapvetően megváltoztatja a terveket, ha fogyatékkal élő gyermek érkezik a családba. Új értelmet kap a szülőnek lenni egy életen át kifejezés.
RészletekA boldog gyermekkorhoz csak szeretet, az élményekhez pénz is kell
Kis gyerek kis gond, de vajon a velük járó költség is kisebb, mint a már kamaszodó utódok esetén? Összeírtuk, megszoroztuk a mennyibe kerül egy gyermek fejlesztése, intézményi nevelése a családnak.
RészletekÚjra ketten, most mit csináljunk?
Újrakezdés vagy visszatérés? Amikor egy pár ismét kettesben marad, mert gyermekeik kirepültek, itt az ideje áttervezni életüket. Érdemes nem problémaként, hanem lehetőségként tekinteni az új helyzetre.
Részletek