Szülői gondoskodás: nemes és élethosszig tartó kihívás - Gondoskodás - Magazin
Magazin / Gondoskodás / Szülői gondoskodás: nemes és élethosszig tartó kihívás
Szülői gondoskodás: nemes és élethosszig tartó kihívás
Az élet rendje, hogy gyermekeink idővel elhagyják a szülői fészket és önálló életbe kezdenek. Szülői "megbízatásunk" azonban ezután sem ér véget. Lehet gyermekünk felnőtt, bírhat saját egzisztenciával, egy dolog nem változik: ugyanúgy szeretjük, mint mikor megszületett. Ebből kifolyólag továbbra is szeretnénk támogatni, anyagi gyarapodását elősegíteni. Ez megnyilvánulhat a leghétköznapibb apróságokban, valamint egy tudatosan a jövőre fókuszáló döntésben is.

Kirepülés a családi fészekből
Szülői "munkásságunk" során folyamatosan arra törekszünk, hogy gyermekünket felvértezzük az igazi nagybetűs életre. Legjobb tudásunk szerint óvjuk, neveljük, tanítjuk őket arra, hogy saját lábukon megállva a legteljesebb életet élhessék. Biztosítjuk számukra - legyen ez anyagi támogatás, vagy akár szellemi, lelki muníció - mindazt, ami ahhoz kell, hogy önállóan is meg tudják állni a helyüket. Amikor eljön az ideje, és azt látjuk, hogy gyermekünk a szülői házat hátrahagyva önálló és sikeres életet él, tudhatjuk, hogy jó szülők voltunk, a gyerekek felkészítése sikeres volt.
Ennek a pozitív és teljesen természetes folyamatnak a megélése szülőként mégsem annyira egyszerű, sokszor nem is olyan könnyű ezt feldolgozni. Az egyik magyarázat erre az, hogy ez a speciális élethelyzet nem csak gyermekünknek új, hanem nekünk, szülőknek is, amihez alkalmazkodnunk kell.
Ez az élethelyzet azonban új lehetőségeket és feladatokat is tartogat a szülőknek, amiben ugyanolyan sikeresen és stabilan helyt kell állnunk, mint amikor gyermekünk még a védőszárnyaink alatt élt.
Új lehetőségek
Amikor a gyerekek felnőttek és már saját életüket élik, egyben azt is jelenti, hogy részben mi is új életet kezdünk. Olyan életet, amiben az eddigi kötelezettségeink, feladataink megszűnésével saját magunkra jóval több időnk, esetleg pénzünk is jut.
Az idő viszont továbbra is érték, így ezzel bölcsen kell gazdálkodnunk, tartalmasan felhasználnunk.
Sok szülő ilyenkor átgondolja eddigi életét, áttekinti, hogy melyek azok a kalandok, amikbe eddig nem volt lehetősége belevágni és elindul a megvalósítás útján.
Hobbi
Adja magát a gondolat, hogy a megnövekedett szabadidőnket olyan aktivitásra fordítsuk, amit vagy űztünk már korábban, de kötelezettségeink miatt nem tudtunk rá kellő időt fordítani, vagy az érdeklődésünk mindig is megvolt az irányába, különböző okokból kifolyólag mégsem tudtunk a gyakorlatban is megbarátkozni vele. Sok esetben ilyenkor egy hobbinak kezdünk el hódolni, a manapság tapasztalható és elérhető bőséges kínálat pedig biztosítja, hogy mindannyian meg tudjuk találni azt a kikapcsolódási formát, ami igazán közel áll hozzánk.

Sport
A sport is egy olyan tevékenység, ami kiválóan alkalmas arra, hogy a felszabadult időnket tartalmasan és hasznosan töltsük el. Azon kívül, hogy rendszeres és számunkra kedves időtöltést nyújt nekünk, az egészségünk megőrzésében is komoly támogatást jelent. Akárcsak a hobbinál, a sportnál is igaz az az állítás, hogy függően a személyes elvárásainktól, kis utánajárást követően meg tudjuk találni azt a sportot, ami leginkább megfelel az elvárásainknak, legyen az fizikai vagy szellemi.
Természetjárás
Ahogy időnk egy jelentős része felszabadul, beiktathatunk olyan elfoglaltságokat is, amiket akár párunkkal vagy barátainkkal közösen végezhetünk. A természet közelsége, a természetjárás, a kisebb és rövidebb túrák olyan kikapcsolódást nyújtanak, amik egészségünkre és közérzetünkre is kifejtik jótékony hatásukat, ráadásul különösebben magas anyagi kiadással sem jár ez számunkra. Éljünk az ország bármely pontján, akár a fővárosban, akár vidéken, országunk adottságainak köszönhetően rengeteg lehetőség közül választhatunk.
Utazás
Az utazás - legyen az belföldi vagy külföldi - azon kívül, hogy a környezetünk megismerését és felüdülésünket is biztosítja, olyan kikapcsolódás, aminek anyagi és időbeli vonzata is van. Amikor gyermekünk a fészekelhagyás szakaszába lépett, a felszabadult erőforrásainkat előszeretettel fordítjuk utazásra, hogy megismerjük azokat a helyeket, amelyeket mindig is meg szerettünk volna csodálni. Bár a koronavírus-járvány során a turizmus, valamint az utazási lehetőségeink erősen korlátozottak voltak, a megszorítások enyhülésével újra csak a fantáziánk és a pénztárcánk szab határt következő úti célunk kiválasztásának. Ha módunkban áll, bátran vessük bele magunkat ebbe a kalandba, jussunk el oda, ahova eddig még nem volt alkalmunk, és fedezzünk fel olyan desztinációkat, amik már régóta szerepelnek a listánkon.

Digitális önfejlesztés
Közhely, hogy napjainkban elengedhetetlen a digitális ismeretek megszerzése, folyamatos frissítése, valamint napi szintű alkalmazása. Életünk ezen szakasza remek lehetőséget nyújt arra, hogy digitális tudásunkat kibővítsük. Ismerjünk meg bátran új applikációkat, platformokat, programokat, barátkozzunk össze mélyebben okostelefonunkkal és tapasztalni fogjuk, hogy ezek a digitális megoldások mennyivel kényelmesebbé teszik életünket. Könnyebbé, gyorsabbá válik a kapcsolattartás a gyermekünkkel, rég nem látott barátainkkal, vagy tőlünk távolabb lakó rokonainkkal, de könnyebben hozzáférhetünk a minket érdeklő tartalmakhoz, hírekhez is, valamint az ingyenesen is elérhető játékok az unalmasabb perceinken is átsegítenek minket.
Az el nem múló gondoskodás
Tölthetjük azonban bármennyire tartalmasan új élethelyzetünket, élvezhetjük a megnövekedett szabadidőt és utazhatunk kedvünk szerint a legszebb helyekre, szülői "szabadságunk" mégse tart a végtelenségig. Egyszerű magyarázat van erre: bármi is történjen, mi továbbra is szülők vagyunk.
A szülőség pedig azzal jár, hogy gyermekünket - legyen bármilyen korú - támogatni szeretnénk. Meghagyjuk neki ugyan a saját életterét, sőt, enyhe aggódással vegyült büszkeséggel figyeljük sikereit. Ettől függetlenül el sem tudjuk képzelni azt a szituációt, hogy ne állnánk azonnal segítségükre bármelyik percben. Ez az a szülői gondviselés, ami egész életünk során elkísér minket.
A gondoskodást viszont ketté lehet bontani, függően attól, hogy ez a cselekedetünk mire összpontosul.
Támogatás a mindennapokban
Könnyű beleképzelnünk magunkat abba a helyzetbe, amikor gyermekünk vasárnapi ebédre érkezik hozzánk. Ilyenkor egy "Szia, drága kisgyermekem!" mondattal köszöntjük őt, és nem is vesszük figyelembe azt a tényt, hogy csemeténk már akár idősebb is, mint mi, amikor ő született. Ezt követően kikerülnek a finomabbnál finomabb fogások az asztalra, a bőséges mennyiséget látva pedig gyermekünk nem tudja eldönteni, hogy várunk-e még ebédre egy népesebb társaságot, vagy ezt mind neki szánjuk. A kiadós ebéd és a jóhangulatú beszélgetések után következik gondoskodásunk újabb állomása. Szemünk fényét nem engedjük el üres kézzel, csomagolunk neki minden jót, ellátjuk mindennel, amire szüksége van, sokszor még azzal is, amire nincs, de törődésünket ilyen módon is szeretnénk kifejezni.

A támogatás egy másik formája: az örökség
A "hétköznapibb" esetek mellett a gondoskodásnak van azonban egy elvontabb módjai is, ami szintén gyermekünk iránti szeretetünket, támogatásunkat szolgálja. Sokszor nem szeretünk szembenézni az elmúlás gondolatával, figyelmünket másra irányítjuk, holott az élet részét jelenti az is, amikor mi már nem leszünk mellettük. Az örökség, amit gyermekünkre hagyunk, szintén egy olyan anyagi segítség, amivel könnyebbé tehetjük gyermekünk jövőjét. Idővel csemeténké lesz az ingatlanunk, az autónk, vagy az ingóságaink is. Láthatjuk, hogy az a vagyon, amit életünk során megszereztünk, amikor eljön az ideje, gyermekünkre száll és onnantól a saját életszínvonalának emelésére tudja ezeket a javakat felhasználni.
Az adósság, mint örökség
Az örökségre sokan úgy tekintenek, mint azokra az ingatlanokra és ingóságokra, egyéb értékekre, amik vagyonukat egyik napról a másikra kibővítik, vagyis anyagi helyzetükre pozitív hatással vannak. Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy adósság, hitel, valamint egyéb kötelezettségek is örökölhetők, amik nem, hogy nem javítják a vagyoni helyzetet, egyenesen rontják azt. Egy megörökölt kötelezettség nem várt kiadásokra késztetheti gyermekünket, felborítva ezzel nem csak a jövőre vonatkozó terveit, de a napi életvitelét is.
Gondoljuk gyermekünkre, gondoljunk a jövőjére
Ugyan előfordulhat az az állapot, amikor jelentősebb vagyont nem halmoztunk fel életünk során, ennek ellenére mégis szeretnénk akkor is segíteni gyermekünket, amikor már nem vagyunk vele. Egy gondosan kiválasztott, valamint a megfelelő célokra szabott életbiztosítás ebben a helyzetben lesz segítségünkre.
Az életbiztosításnak alapvetően 2 típusa létezik.
- Az életbiztosítás egyik komfortos tulajdonsága az, hogy nem igényli tőlünk azt, hogy nagy vagyonnal rendelkezzünk. Abban az esetben is, ha lehetőségeink korlátozottabbak, a kisebb összegű havidíj rendszeres befizetésével is hosszú évek alatt szemmel látható vagyont tudunk felhalmozni, amihez a tartam végén hozzáférhetünk, és akár ezzel megalapozhatjuk gyermekünk jövőjét. Emellett a tartam alatt bekövetkező tragédia esetén is szolgáltathat. Kockázatvállalási hajlandóságunk szerint választhatunk megtakarítási és befektetési egységekhez kötött életbiztosítások közül.
- A másik, tisztán kockázati életbiztosítás típussal családunkat tudjuk nagyobb, akár milliós nagyságrendű összeghez juttatni, ha a tartam alatt váratlan tragédia következne be.
A gondoskodás itt kezdődik
Szülőként nincs annál megnyugtatóbb gondolat, amikor tudjuk, hogy sikeresen és eredményesen felneveltük gyermekünket, aki az elképzelései szerint élheti sikeres és kiteljesedett életét. Ugyanezt érezzük akkor is, amikor szülői gondoskodásunk miatt ezt az életszínvonalat egy hirtelen bekövetkezett tragédia sem befolyásolhatja, hiszen a szükséges óvintézkedéseket megtettük.
Amikor az elhatározást tett követi
Ha felismertük, hogy a gondoskodásunknak ez a formája mekkora jelentőséggel és milyen elvitathatatlan előnnyel bír, akkor szeretetünk kifejezésére az Amulett életbiztosítás kézenfekvő megoldást nyújthat.
Biztosítási tanácsadónk segítségével egyszerűen és kényelmesen, az Önnek legmegfelelőbb helyen és időben megismerheti termékeinket, és megkötheti biztosítási szerződését.
Olvasson tovább!
A család és a munka harmóniája
Párunk otthon maradt a gyerkőccel, mi pedig visszatértünk a munkába? Ha a család egy fizetésből gazdálkodik, tegyünk meg mindent a családi bevételek és szeretteink anyagi biztonságának megőrzéséért. Ehhez adunk segítséget!
RészletekNagy család, nagy otthon: vigyázzunk rájuk!
Szülőként a gyermek az első, légy te a támasz! Nem könnyű kihívás, de mutatunk pár megoldást.
RészletekKisgyerekkel saját otthonba? Igen, lehetséges!
Gyermekünk születése vagy cseperedése kellő motiváció az otthonteremtésre. Ez azonban komoly vállalás, ami felelősséggel jár. Ha felkészülünk, sikerülni fog!
Részletek